Szomorú gondolatok egy elmaradt tantrikus csók tréning kapcsán
Nemrég, 2015. november 7-8-án került megrendezésre Kecskeméten a Hírös Agórában (Művelődési Központban) a Tourexspa Kiállítás (termékek és előadások a testi-lelki egészségért), melynek keretén belül naponta több érdekes előadás is vonzotta a közönséget. Belépő nem volt a kiállításra, és az előadásokra is csak 500.- Ft egész napra, a jeggyel az összes előadás látogatható volt. Olcsó, mégis tartalmas szórakozást ígért és adott a rendezvény. A betérők mégis könnyedén elkölthettek súlyos ezreket is akár, ha olyan termékekre találtak, amiket szívesen megvásároltak, mert meggyőzte őket a bemutató annak hasznosságáról. Olcsóbb, és igen drága – valamennyi hasznos – termék egyaránt megtalálható volt. Én magam is egy melehetősen drága termékkel, a Bemer ággyal voltam jelen.
A látogatók elsősorban az ingyenes kipróbálási lehetőségekkel éltek, vagy olyasmire költöttek, amit hazavihettek magukkal. A drágább termékekről elsősorban azok kérdeztek, akik már rendelkeztek vele… Szellemi termékekért nem nagyon akarnak fizetni – újabban tanfolyamokra is kevesebb a jelentkező.
A szex témája nagyon sokakat felcsigázott. Tetszett a cím, felkeltette az érdeklődést az előzetes reklám, ami nagyon jó volt. Mégis… Az álszent szemérmet nem nagyon sikerült legyőzni. Merész vállalkozásnak tartottam magam is, hogy ezt a formát (Tantrikus csók tréning, ahol el lehet sajátítani az orgazmus készséget csók által, és ami segít feloldani a párkapcsolatok színtelenségét, unalmát) Kecskeméten is népszerűsítsük, és szorongásom nem volt alaptalan.
Hiszen három sikeres bemutató után Kecskeméten nem akadt legalább 5 pár, aki a “tanfolyamon”, gyakorlati oktatáson részt vett volna. Vagy akit érdekelt, zömmel az sem szeretett volna fizetni érte… Pedig az örömtelen együttlét, a párkapcsolatokból elmaradó csók Kecskeméten is gond. A kíváncsiság megvan, hiszen a Facebook oldalamon írt hírt több mint ezren megnézték, több százan lájkolták! De sajnos a csók, tantra, szex, orgazmus szavak Kecskeméten még mindig nem világosak, vagy zavarba ejtőek…
Elszomorított. Mintha 35 éve hiába dolgoznék! Mintha évtizedek elteltével is az emberek ugyanúgy nem értenék a szexológus, szexológia, szexológiai rendelés szavakat, és még mindig azt hinnék, hogy ez az egész szakma valamilyen tisztességtelenséget takar, vagy csak a közösülésről (dugásról) szól, az ügyben gyógyít vagy ad tanácsot. NEM!!! A szex szó a nemiséget jelenti! A szexológus a nemiséggel kapcsolatos összes kérdéssel foglalkozik: a nemi szerepekkel, párválasztással, párkapcsolati konfliktusmegoldással, ismerkedéssel, kapcsolat kialakítással és fenntartással, párkapcsolati kommunikációval és nemi neveléssel ugyanúgy foglalkozunk, mint a szexuális funkciózavarokkal, vagy esetlegesen technikai tanácsadással (bármilyen hihetetlen, a 21. században is vannak ez ügyben felvilágosulatlan felnőttek!). Válás előtti, alatti és utáni helyzetek érzelmi feldolgozása is a szexológus feladata, mert a barátok a legrosszabb tanácsadók a részrehajlásuk miatt. Nem a szex (szeretkezések) túllihegése a munkánk (nagyon nem!), hanem a harmonikus párkapcsolatok kialakítása, elmélyítése, a válások megakadályozása, a családok megtartása. Ha nem is minden áron, de mindent elkövetve a megmentésért.
A tantra a párkapcsolati harmónia megteremtésének legtökéletesebb módszere! Az évezredes alapok – korszerűsítve – a mai kapcsolatokat is képesek megmenteni, ezért mentettem át a mai életbe. A spirituális módszerek lehetővé tették a tanítását és elfogadtatását.
Gyakran kérdezik tőlem, hogy mikképpen lehet fenntartani az érdeklődést egymás iránt a párkapcsolatban, a szexben, hogy ne fulladjon unalomba? Íme! Itt az egyik válasz! Több érintéssel, több csókkal, tantrával! Ezt akartuk megtartani.
A csók egymás előtt túl szemérmetlen volna? Ugyan már! Ezt nem gondolhatja senki se komolyan 2015-ben! Nem kell levetkőzni hozzá se testileg, se lelkileg.
(Ez utóbbit különböző tréningeken az emberek sokkal inkább megteszik, mint gondolják…)
Már megemésztettem azt, hogy a fiaimat 1980-as években nem keresztelték meg a kecskeméti katolikus papok, mert én szexológus vagyok… Azt is, hogy a püspök úr egy jótékonysági ünnep alkalmával (finanszíroztam az állomásparki feszület felújítását) nem fogott velem kezet, mert szexológus vagyok… Pedig nekik is elmondtam, hogy én is a jó párkapcsolatokért és házasságokért dolgozom! Azt nehezebben emésztem, hogy ha iskolába megyek órát tartani a nemi nevelés ügyében, akkor még mindig összesúgnak a felnőttek, a tanárok a hátam mögött, vagy nyíltan is azon kuncognak, hogy milyen érdekes, hogy én szexológus vagyok… Hihihi… (De a diákok évtizedek múlva felkeresnek, hogy megmentsék a kapcsolatukat, mert ők megértették, hogy mire jó a szexológus!)
De az előtt értetlenül állok, hogy 2015-ben a kecskeméti közönség még mindig nem érett arra, hogy befogadjon egy haladó és merész, de segítségnyújtó oktató formát. Úgy érzem magam, mintha a 35 éves szex-forradalmi tevékenységem előre haladás helyett még mindig csak helybenjárás volna. Pedig már mennyi mindent nyújtottam ennek a városnak az elmúlt évtizedekben előadás sorozatok, filmklubok, kiállítások, speciális képzések formájában! Nincs még egy város, ahol ez ügyben ennyit tettek volna, mint éppen Kecskeméten, és miattam, mert ezeket vagy én szerveztem, vagy később már én magam tartottam.
És visszatérek arra, hogy milyen érdekes, hogy az emberek porokra, bogyókra, jóslatokra, számmisztikai tollakra és ásványokra, karkötőkre, edényekre, drága de hasznos élelmiszerekre költenek, de a szellemi termékre nem akarnak. Nem véletlenül kerül az agykontroll tanfolyam annyiba, amennyibe. De a tudás egészséget adhat, életet menthet! Nem véletlenül kerülnek pénzbe az öngyógyító tanfolyamok, terápiák sem. Akik tanítják, évekig tanulták, ők is súlyos összegeket fizettek a tudásért. A tudás is érték! A szellemiség is! És az is, amivel mások leszünk az által, hogy ezt a tudást elsajátítjuk.
Nem adom fel! Itt, a honlapomon fogok hirdetni ilyen csoportokat és tanfolyamokat. Legyen az a nők vagy férfiak, vagy a párkapcsolatok gondjainak megoldásai.
Lesz még Tantrikus csók tréning is a bátraknak, akik meg akarják tanulni, hogyan tartsák fenn a kapcsolatukban a parazsat. Lesz még Kecskeméten is, Budapesten is, csak figyeljék a honlapot, meg fogom hirdetni!
Átdolgozom, másképp fogom felépíteni, egésznapos lesz, hogy feloldódjon a gátlás is, de a harc, legyen harc!
Én harcolok az Önök boldogságáért!
Tartsanak velem!
És netalán tényleg boldogabbak lesznek…
Sz. Mikus Edit