Önéletrajzi leírás
1986-ban végeztem az ELTE népművelés szakán. Az összes dolgozatomat szexológiából írtam, és így képeztem ki magam a népművelés szakon szexológussá. Ebből írtam a szakdolgozatomat is, és az egyetemi évek alatt jártam a dr.Lux Elvira vezette szexuálpszichológia speciálkollégiumra, valamint közben elvégeztem két szexterápiás szaktanfolyamot Dr.Buda Bélánál és Dr.Lux Elviránál. 1980 óta foglalkozom szexológiával, 1983 óta tagja vagyok a Magyar Szexológiai Társaságnak. (2012 – 2017 között az elnöke is voltam.) Az önképzés folyamatosan és főként autodidakta módon történik. Közel 2000 előadást tartottam, inkább tanácsadó voltam, napi gyakorlatban 1996 óta folytatok terápiát is. 2008 és 2011 között végeztem el az Integrál Akadémián az integrálpszichológia szakot, ami a pszichológiát egyformán közelíti tudományos-materialista és spirituális, ún. integrál szemlélettel. Ez az, amit mindig kerestem. Itt is szexológiából írtam a szakdolgozatomat a férfiak szexuális vágyhiányáról. Minden frissen szerzett tudásom beépítem a munkámba, keresem és megtalálom az összefüggéseket.
Továbbra is aktívan részt veszek az emberek (nevezzük így) szexológiai tudatformálásában… Elsősorban a tömegkommunikáció nyújtotta lehetőségekkel élek. Írtam a Kecskeméti Lapokban, az egykor volt Bácskapocs című megyei folyóiratban, munkatársa voltam anno az Erato Magazinnak. Publikáltam a Meglepetés Magazinban, az Ideál Magazinban és ezek internetes portáljain, gyakran nyilatkoztam a Playboy Magazinnak, 2000-től heti rendszerességgel publikáltam az Axel (www.axel.hu) internetes napilapban. Én voltam „Edit, a szexelemző” rovat írója. (Az Axel portál főszerkesztője Dr.Gubacsi Attila volt, aki azt mondta nekem 2000-ben, hogy aki nincs fent a neten, az nem is létezik! Az onnantól induló netes publikációim tettek népszerű szexológussá, mert a cikkek alapján kerestek meg a tömegkommunikáció képviselői is.) 2004-2017 között voltam a Nők Lapja Café (www.nlcafe.hu) újságíró-szexológus szakértője. Munkásságom egyik elismerésének tartom, hogy megjelent rólam egy szócikk a Who is who? Lexikonban, ami a könyv címe szerint „Magyarország meghatározó személyiségeinek” adatait tartalmazza.
Meghívásoknak eleget téve szoktam nyilatkozni a Rádióban (szinte valamennyi adón), vagy a televízióban. A kecskeméti Gong Rádióban kilenc évig voltam műsorvezető szerkesztő élő adásban, a Dimenziókapu című ezoterikus műsort vezettem 2000-2010-ig. Kecskeméten többen ismerik a nevem és a hangom, mint engem személyesen.
Önálló könyvem, a „Hétköznapi szexológia” 1989-ben jelent meg, ma már nem kapható. Írtam huncutságokat is álnéven, de ezzel nem dicsekszem… Inkább fejezetekkel színesítettem mások munkáit, mint pl. a Szexológiai Társaság által kiadott Szexológiai Olvasókönyvben a Pornográfia és ifjúság c. írásom ezen a web lapon is. 2008-ban a Dimenziókapukon át, majd 2011-ben a Szóból ért az ember c. könyvemmel, valamint a Szex ABC című e-bookommal jelentem meg. Az ez után készült írásaim közül csak az egyik jelent meg zsebkönyv formában, saját kiadásban 2021-ben Hogyan neveljünk spirituális gyermeket? címmel. A kézirataim is olvashatók pdf. formátumban, és nálam megrendelhetők, az Utazás az én koponyám körül és az Őrangyalok viadala. Részleteket a widgetekben lehet olvasni itt, az oldal jobb oldalán.
A ’90-es években engem is megérintett az ezoterikus gondolkozásmód. Örök kételkedőként ugyan, de egyre mélyebbre ástam magam a témakörökben. A www.ezo.hu web lapon megjelent Karma vagy szabad akarat? c. cikkem olyan nemzetközi visszhangot keltett, hogy Thaiföldtől Amerikáig, Angliától Izlandig kaptam rá reagáló leveleket. Ugyanitt jelent meg Ha a szexológus esszénus c. írásom is.
Az integrál szemlélet szerint már teljesen természetes, hogy a szexológia és a spiritualitás teljes egységet alkot bennem és az alkalmazott módszereimben egyaránt. A gondolkozásmódomat sohasem erőszakolom a kliensekre, de a legtöbben mire felkeresnek már tisztában vannak a szemléletemmel, mert a netről tájékozódnak.
Nem tagadhatom azt sem, hogy szeretem a humort. Ez áthatja az írásaimat, az előadásaimat, sőt a terápiás munkámat is. Ez az élethez való hozzáállás családi hagyomány. A művészetek élvezete, a tudás tisztelete és a humor együtt egy örökölt életfilozófia.
