A szürke ötven árnyalata – avagy a szex ötven árnyalata

Gondolataim a könyv és a film kapcsán. Nem kritika, nem szakvélemény. Csak úgy…

A könyv

Azt hiszem az elsők között lehettem, akik elolvasták –mit elolvasták? befalták – A szürke ötven árnyalata c. könyvet. 2012-ben kaptam még az előtt, hogy hivatalosan megjelent volna a könyvpiacon és arra kértek, hogy mondjak szakvéleményt róla. Egyik barátom kért meg rá, és neten küldte át a kéziratot, majd mindketten nyilatkoztunk erről a rádióban.

Manapság ritkán olvasok már regényeket, örülök, ha a szakirodalomra futja az időmből. A könyv netes változata meg ráadásul igen nehezen olvasható, mégis három nap alatt végeztem a több mint 500 oldallal. Egyszerűen nem bírtam abbahagyni… A stílusa akkor is magával ragadott, ha voltak benne furcsaságok – mint a Szent szar! felkiáltás szinte oldalanként -, és mint utóbb kiderült, ez elsősorban fordítási hiba volt. Már néhány oldal után teljesen biztos voltam benne, hogy E.L. James nő… Meglátásai, megfogalmazása, megközelítése annyira tipikusan női volt, hogy innentől csak az okozott gondot nekem, hogy megfejtsem, miért kellett férfi néven megírnia ezt a bestsellert?

Egyáltalán nem csodálkoztam azon, hogy ezt a könyvet nők milliói falták ugyanúgy, mint én! Nemcsak a fülledt erotika volt benne, hanem a modern romantika is, én azt mondanám, hogy pornográf -romantikus regény, de egyik műfajnak sem felel meg igazán. Ilyen meg nincs, csak én találtam ki. A regény perverz-erotikus szála nagyon is mai igényeket elégít ki, hiszen a pornófilmek közül is ezek mennek leginkább. Csakhogy! Az ilyen pornót elsősorban a férfiak nézik, és amint bele keveredett a romantika, mindjárt a nők számára is élvezhetővé vált.

Szakmai szemmel egyetlen pillanatra sem gondoltam, hogy a regény (majd később a film is) a perverziókat, a szadizmust preferálja, terjeszti, mert erről már lekéstünk. Az emberek nagy része vonzódik iránta, mert a normál, hétköznapi szex (a könyv szerint “vanília szex”) már nem elég vonzó. A keménykedők elmentek a szado-mazo felé, a puhábbak, simogatás kedvelők a tantra felé, de a vanília szex egyszerűen kiment a divatból. Azt is tudtam, hogy a könyv klienseket gyárt számomra, hiszen új igény merül majd fel – elsősorban a nőkben -, hiszen nem elég, hogy hüvelyi orgazmusra vágynak, innentől kezdve majd a “szürke-szado-szex” orgazmusaira fognak vágyni, és egy ilyen pasira, mint Christian Grey… Igazam lett! Már 2013-ban jelentkeztek nálam nők azzal, hogy jó-jó, van orgazmusuk, de ők olyat akarnak, mint amilyenről a szürkében volt szó… Ki kellett dolgoznom erre egy “szürke stratégiát”…

Olvastam a kritikákat – illetve csak bele-beleolvastam, és döbbenten figyeltem, hogy sokan attól tartanak, hogy a film majd affelé hajtja a fiatalokat, hogy a nemi életüket így kell élni, és hogy a kínzó kamra a normális. Nem fogják ezt hinni! Hiszen a mai fiatal nemzedék sajnos a pornón nőtt és világosodott fel, és azt hiszi eleve, hogy az abnormalitás elfogadható, hogy az a standard. Nem a film és a regény ellen kell hadba szállni, hanem – okosan – a pornográfia ellen. És ehhez, – pont ehhez – jó a regény és a film, mert elolvassák, megnézik, véleményt fogalmaznak meg róla és bele, vagy hozzá tudunk szólni mi is. Itt hamarabb meghallgatásra találunk mi, szakemberek, mint a pornó kapcsán.

A szürke főszereplője nemcsak a szex, hanem az irányítás, a kontroll, az irányítás is!

Egy olyan világban élünk, ahol az egyenjogúság, egyenrangúság elvén nőttünk fel, azaz a nők zöme így szocializálódott. Szerintem egyszerűen “benyaltuk”, hogy ez létezik. Pedig szerintem nem létezik! Társadalmunk még mindig férfi centrikus, bár a nők jelentősen megerősödtek, harcosak lettek, kiállnak magukért és szemben állnak a férfi társadalommal. Sokszor túlságosan is… Ezért a túl erős nők egyszerűen kasztrálták a férfiakat, és ez nagyobb gondot jelent szexológiai szempontból, mint a szürke kínzó kamrája…

Nem kell attól félni, hogy innentől a nők majd megint hagyják bántalmazni magukat. A mai nők? Ugyan már! Nem hagyják, és az ilyen genetikailag agresszív férfiak nem Christian Grey-től tanulnak, (és nem olvasnak és moziba se mennek megnézni ezt a filmet), önmagukban gonoszak, keménykedők, agresszívek. Christian nem az! Ő egyszerűen perverz! De csak a szexben! Az életben pedig nagyon is normális, sőt! Egyszerűen szuper! Mindenben!
A bántalmazó, agresszív pasik általában nem azok. Csak szemetek!
Bízzunk benne – és erősítsük ezt -, hogy a kettőt mind a nők, mind a férfiak képesek megkülönböztetni egymástól!

Ne feledjük, hogy a dominancia/alávetett szex játékban nem mindig a férfi a domináns! Óriási forgalmuk van az ún. domináknak, akik drágán adják szolgáltatásaikat azoknak az uraknak, akik önként hajtják fejüket a megalázottság rabigájába, miközben csakis ily módon képesek megélni a kéjüket is. (Ez az összes perverzió jellemzője: kizárólag így képesek eljutni az izgalmi állapotba és a kéjhez, más, normál módon NEM!) És eszünkbe sem jut tagadni, hogy az ilyen emberek – mint ahogyan Christian Grey is – lelkileg beteg, megnyomorított személyiségek. A játék szereplői ideális esetben kölcsönösen élvezik az együttléteket, de előfordul az is, hogy az egyik fél csak szerelemből fogadja el a másik őrületeit, élvezetét nem találja meg benne. Pontosan ilyen Anastasia Steel is!

Christian a hatalom megszállottja. Mindent és mindenkit a kontrollja alatt tart. Az ajándékok sem csak kedvességek, hanem a kontroll alatt tartásnak az eszközei. (A mobil telefon a párkapcsolatban nem az?) Biztosítja kedvese számára a legkorszerűbb eszközöket azért, hogy ő állandóan felügyelete alatt tartsa. Ez az a terület, ahol a szex pererziója (dominancia és alárendeltség) átkúszik a magánélet más területére is. Mint ahogy az életben is mindig, hiszen a magánéleben “elkövetett bűnökért” jár a büntetés majd este, éjszaka a szexuális játszadozás közben.

A filmben Christian meg is fogalmazza a perverziója lényegét (szó szerint nem tudom idézni), de tartalmilag így hangzik: az életemben, a munkámban tartom a kontrollt, a szexben felszabadítom ezt, és élvezem a kontroll-nélküliséget. Ezért hagyom, hogy elszabaduljanak az indulataim, ezzel ellensúlyozom.

Az állítás teljesen valós. A legsúlyosabb, legösszetettebb perverziókat mind nagyon magas beosztású, vezérigazgatói posztban élő tanult emberek és egyetemi professzorok űzik. Ellenpontozva munkájuk felelősségét és feszültségét, és ehhez az oldáshoz általában nem a házastársaikkkal kapnak erőt, hanem profik szolgáltatásait veszik igénybe.

Meglepődnének, ha tudnák, hogy az életben milyen sok BDSM rajongó van, akinek az életében ott van a perverzió a “vanília szex”, kellemes, hétköznapi szex ellenpontja. (BDSM = Bondage (azaz megkötözés), Dominancia, Szado-Mazo) Gyakorlatilag Christian is ezt műveli. A való életben ezt a műfajt nagyon egyszerű, hétköznapi emberek is gyakorolják, külön fórumuk van, élményeiket megosztják egymás között, és tanítgatják is egymást. Voltak ilyen klienseim…

Egyszer egy BDSM rajongó hölgy (feleség) arról akart meggyőzni engem, hogy higgyem el, hogy ő sokkal boldogabb feleség, mint azok, akik a hétköznapi szexet gyakorolják, és csak nőnapkor kapnak virágot a férjüktől. Az ő “ura” nemcsak bünteti őt csipeszekkel, bilincsekkel, hanem mindezért imádja is, ajándékozza is, mindent megcsinál, amire a felesége csak kéri, napközben kiszolgálja őt, és ő megtanulta totálisan élvezni a szexuális együttléteket. Egy másik pár meg azt mesélte nekem, hogy el sem tudják képzelni mi a jó a hétköznapi szexben, nem csodálkoznak, ha azzal az embereknek gondjuk van, nekik bezzeg nincs libidó hiányuk! (Valóban, nem azzal jöttek, mint a többiek!)

Amikor elolvastam a könyvet azonnal tudtam, hogy ebből bizony film lesz hamarosan. De arra nem is gondoltam, hogy ilyen hamar! Ráadásul az egész világon egyszerre mutatták be a filmet, és egyszerre robbant Amerikában, Londonban vagy itthon. Én ugyanakkor néztem a filmet (Valentin Napon a Kedvesemmel) Kecskeméten, mint a barátnőm Londonban. A filmnek remek PR-ja volt, és a jegyek jó előre elkeltek, a vetítések telt házzal zajlanak.

És elkészült a film…

A moziban néha vágni lehetett a csendet, máskor meg fecsegéssel oldották a nézők a zavarukat… De a dráma drámaian hatott. Pedig a film két órás volt, türelem kellett hozzá! Egyetlen percet sem unatkoztam, pedig a film kicsit csalódást okozott, de élvezhető maradt. Egy pillanatra se lankadt a figyelmem, pedig az én elmém részekre szakadva követte: lelkes olvasóként, magánemberként (nőként) és szakemberként (szexológusként) is figyeltem. Ez egy kicsit fárasztóbb volt, mint sima nézőként beülni a nézőtérre…

A szereplők kiválasztása nagyon jól sikerült. Jamie Dornan ír színész remekül hozta Christian Grey figuráját, a majdnem tökéletes férfit, bár engem kicsit emlékeztetett Erdei Zsolt fiatalkori megjelenésére. Dakota Johnsont sem láttam még más szerepben, de remekül alakította a Greynél is szürkébb Anastasia Steelt. Csakhogy Ann csak a filmben szürkült el! A regényben nagyonis színes személyiség, rendkívül okos és művelt, érzelmileg is gazdagabb, összetettebb. A filmben csak egy szerelmes, nagyon is hétköznapi külsejű szűz… egy darabig… Bár határozott és döntőképes. Ezért tudott érzelmei ellenére szakítani. Bár – később ezt kifejtem – női logikával döntött…

A könyvben Ann igaz, hogy kicsit széteső, de állandóan a tudatalattijával és a felettes énjével kommunikál (Freud hogy örülne ennek az esetnek!), próbál esetlenségében is bölcs és okos lenni. Korántsem mindig sikerül neki. Ne feledjük el, hogy ő egy érintetlen, szűz lány, aki találkozik a tökéletes férfivel, akibe első látásra szerelmes lesz. (Mert a tapasztalatlan lányokkal ez bizony mindig így van!) De az már soha sincs így, hogy az első szerelmes, szexuális együttlétüket ilyen tökéletességben és kéjek dömpingjében élnék meg! Ez hatalmas írói átverés, és ez jobban traumatizáló a női olvasók lelkében, mint a szadisztikus megközelítés! És ezért akarnak a nők ilyen kéjt, mert E.L. James olyan átéléssel, olyan módon írja le, hogy az olvasók bugyija benedvesedik tőle, és felforrósodik a vágyuk… Onnantól csakis erre vágynak!

Egyébként az írónő igen színes megfogalmazásban, és pornografikus részletességgel írja le a szex jeleneteket csak úgy, mint a belső vívódásokat, mégsem válik a regény olcsó pornóvá. A film pedig végképp elkerüli a pornográfia vádját, sőt! Szinte romantikus filmregénnyé minősül át, ami nem is annyira kedvez az egésznek. Legalábbis számomra nem! Gyönyörűszépen megfogalmazott képek, Sam Taylor-Johnson rendező által megálmodott jelenetek tették a filmet az erotikus filmek egyik ikonikus alkotásává, szerintem szinte azonnal. Lehet fanyalogni, kritizálni, beszélni róla… Ettől jó film! Mert lehet beszélni róla, és nem felejtem el az egészet, mire leérek a mozi lépcsőjén.

Azért vannak a filmnek hibái. Ann kicsit butácskává lett faragva. Chrisből kevésbé jön le az agresszió, az irányításmánia, mint a könyvben. Kicsit túl romantikus lett, nem érződik a szerelem, és a durva testiség közötti feszültség. Igaz, hogy a “vanília szex” kifejezés a filmben ugyanúgy nem hangzik el, mint a “Szent szar!” sem, azért Chris elmondja, hogy ő nem szokott szeretkezni. Ő b…ni szokott. Keményen! (És még ez sem tűnt fel Ann-nek, csak a férfi szépsége és a környezetének steril túlrendezettsége.) A filmben kevésbé jött elő a kontroll, miközben bármikor, bárhol megjelent, vagy telefonon, vagy neten jelentkezett Chris, és tudta, látta, követte Ann hollétét. Ez már nem ragaszkodás, hanem rabság! Aranykalickába zárt rabbá vált Ann, de ezt valahogy nem érzékelhettük.

Nagyon fontos, hogy a perverzek szexuálisan élvezik az agressziót, a dominanciát! A filmben nem Chris, hanem Ann élvezte ezt! Teljesen érthetetlenül, hiszen nem tudtuk, hogy az addig szűz Anastasia egyébként mazochista lett volna. A verések a filmben nem folytatódtak aktusban, pedig a regényben ez így zajlott, és ez a dolgok rendje.

És ott van az ominózus szerződés, amit Anastasia soha nem írt alá, de végig beszélnek róla. A könyvben megjelenik az egész szerződés teljes részletességgel. A filmben csak részeket kapunk belőle. Számomra nem volt érthető a regény olvasása közben, hogy Ann miért volt annyira felháborodva? Hiszen a szerződés szerint abszolút biztonságban tudhatta magát. Hiszen Christian soha nem akart volna neki fájdalmat okozni, bármikor megállt volna, ha a bűvös szavakat Ann kiejti, és vigyázott az épségére, az egészségére, a tisztaságára. Tehát tiszták voltak a játékszabályok, és nem volt érthető, hogy akkor min és miért is háborodott fel Ann? Nem akarta? De hiszen szinte jobban élvezte, mint Chris! Legalábbis a film szerint mindenképp. A filmbéli alkudozás közben Anastasia még ezekből is mind kihúzatta a keményebb ötleteket, már-már alig maradt valami, ami még utal a agresszióra, de ő maga is belement a hajhúzásba, a megkötözésbe, a bilincselésbe, a korbácsolásba… amit Chris olyan lágyan végzett, hogy abból egészen biztosan senkinek semmi hátránya és fájdalma nem származott. Elég vanília BDSM lett belőle!

A film elég jól követte a regény történéseit, mégis fontos jelenetek kimaradtak belőle, vagy jóval kevesebb szerephez jutottak. A végén nem lepődtem meg, mert olvastam a könyvet… (Akik nem olvasták, azok a romantikus történet utáni legkevésbé sem romantikus befejezésen kiakadtak, felhördültek.) De ma sem értem, hogy ha maga Ann kéri a verésre Christ, aki belead mindent, szabadjára engedi agresszióját, és Ann számolja az ütéseket… miért nem mondta a védelmét szolgáló “vörös”, azaz “tilos, állj meg” szót? Miért csak a liftnél? Ez olyan “szőke nős” megoldás. Ráveszi velemire a pasit, amiért utólag megbünteti. No ha eddig nem derült volna ki, hogy az író nő, legkésőbb itt egészen biztosan kiderül!

Csak ötlet: a téma szinpadi feldolgozásért kiált! Szerintem még sokkal több fantázia lenne egy drámai feldolgozásban, mondjuk Alföldi Robi rendezésében… Biztos kiválóan megoldaná!

Lehet fanyalogni a film láttán, lehet kritizálni a regényt, ez bizony bestseller a javából, mert találkozott az olvasók igényeivel, a nők fantázia igényeivel, és már attól jó, hogy mikndenkit valamilyen véleményformálásra sarkall. Nem árt jobban, mint annak idején az Emanuelle… Sőt! Egyszerűen korszerűsödött a szexuális szabadság felfogása.

Találkozás az én életemben…

No, nem Christian Grey-jel, hanem a fordítóval, Tótisz Andrással kellett volna személyesen találkoznom. Ő nemcsak műfordító volt, hanem egy nagyon spirituális ember, karate sensei, már nem tudom a karate mely ágát képviselte. Baráti társaságom tele van karatésokkal. 2013 nyarára egy tábort szerveztek, melyre meghívták Tótisz Andrást is és engem is, és nagy egyeztetés zajlott, hogy megfelelő időben érkezzünk, hogy mi ketten találkozhassunk. Barátaim nagyon szerették volna, ha ez a találkozó összejön, mindketten hallottunk már egymásról, és mindketten kíváncsiak voltunk erre az alkalomra. Ami sohasem teljesedett be.

A tábor előtt egy héttel Tótisz András váratlanul és hirtelen meghalt. Ugyanaznap én összeestem az utcán és kiderült, hogy agydaganatomat műteni kell. Azonnal. Nem mehetek a táborba.

Találkozónk tragikus körülmények miatt maradt el, barátaink alig tudtak felocsúdni a döbbenettől. Ma sem értjük, hogy ennek miért kellett így történnie. Ebből a találkozásból sohasem lesz regény, bár igencsak érdekes véletlen. Amiben persze nem hiszek…

És ez nem a szürke, hanem az élet ötven árnyalata…