
A Dimenziókapukon át
Ez egy 2005-ben íródott, 2008-ban a kecskeméti Gong Rádió által nyomtatásban kiadott médiumi könyv, aminek tartalmát az egyik 2004-ben elhunyt barátom diktálta. Kilenc hónapon át, éjszakánként… Kiderült, hogy több közös előző életünk is volt, melynek tanulságai egyáltalán nem csak kettőnknek szólnak. A hitem megerősítése végett mindig voltak beszélgetéseink, vitáink, és mindig azzal vigasztalt a kérdésemre, hogy: Miképpen erősíthetem meg a hitem? “Majd elmondom…” – hangzott a válasz, de arról nem volt szó, hogy a túlvilágról, éjszakánként…
A könyv sokáig nem volt kapható, legfeljebb antikváriumban volt elérhető.
Azóta azonban újból kinyomtattuk, persze megint magánkiadásban. Megjelenése egyre dekoratívabb, modernebb, a borító is megváltozott, a tartalma azonban nem. Érdekes ennek a könyvnek a sorsa. Először csak nagyon kis példányszámban jelent meg és az is nehezen fogyott. Aztán egyre jobban vitték, el is fogyott. Később már magam adtam ki nagyon kis példányszámban újra és újra nyomtatva, és nő iránta a kereslet. Még egy játékfilm „főszereplője” is lett. Sok spirituális ember tartja alap műnek – amit azért túlzónak tartok… De az biztos, hogy csak azok értik, akik nem kezdős a spiritualitás világában.
Kizárólag nálam rendelhető telefonon vagy emailen! Az ára sajnos folyamatosan emelkedik, ahogy a nyomdaköltségek is. Jelenleg (2025-ben) 5,000.- Ft. Ha vidékre kérik, akkor a postaköltséget állom.