A kutyás reikiről

IMG_4096

Nemzetközileg, de országosan sem teljesen újdonság olyan reiki tanfolyam tartása, aminek kifejezetten az állatok kezelése a célja, de Kecskeméten mindenképpen újdonságnak számított, ahogy nekem, reiki mester-tanárnak is új kihívást jelentett. Nyilván nem a kutyáknak oktattuk a reikit és nem őket avattuk be – még mielőtt bárkinek ostoba gondolatai támadnának -, hanem a gazdijaikat, és hamar rájöttem, hogy tulajdonképpen egy teljesen megszokott reiki tanfolyamot kell tartani kiegészítve olyan információkkal, amik a kutyáinkra vonatkoznak, és jóval tágabb körű, mint ahogy az egy átlag tanfolyamon megszokott. Tudjuk, hogy a reiki (univerzális-, isteni-, szeretet-) energia élőlényekre tud hatni, növényekre, állatokra, emberekre, így ebben semmi szokatlan nincs, csak a kutyák kezelése jóval nagyobb hangsúlyt kap.

IMG_4047Húsz éve oktatom a reikit, egész életemben volt kutyám, de terápiás kutyával csak két és féléve foglalkozom  a Kutyával Egy Mosolyért Alapítvány keretében, mint felvezető. Magától értetődő volt, hogy az első tanfolyamot a társaimnak fogom tartani, hiszen ők az átlagnál is sokkal jobban figyelnek a kutyáikra. Ám a reiki spirituális volta nyilván nem mindenki számára vonzó, ezért nyilvánvaló az is, hogy nem fog mindenki egyből ráugrani az ötletre. Az első körben csak öten jelentkeztek. Túlzás volna azt mondani, hogy elmélyült hívőként álltak hozzá, de az eredmények őket is meggyőzték… Kétkedésük, esetleges hitetlenkedésük óráról-órára oldódott fel, és a beavatás után, 21 nap gyakorlás elteltével érzéseik, tapasztalataik győzték meg őket!

IMG_4003Így az egyik pár hónapos kölyök kutyánk gondja, akivel már hetek óta kínlódtak a szobatisztaságra szoktatással, a tanfolyamon történt néhány perces tudatbefolyásoló kezelés után másnaptól megbízhatóan megoldódott. Ugyanezt a kiskutyát, Pankát néhány héttel később vállrándulással kezeltük, és az is gyorsabban kezdett gyógyulni a szokásosnál. Másik kutyusunk, Zuzu és Gizmó nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lett, vagy éppen koncentráltabb, öregedő kutyusunknak, Bömbinek a lelkét ápolta a reiki energia. A saját kutyám, Horatio esetében is a koncentráltabb figyelem elérése történt ilyen kezeléssel – no meg bizonyos hangoktól való félelem feloldása -, hiszen ő egy élénk terelő kutya, akinek a nyugalom különösen nagy feladat. Mindenki kapott az alkalmon, hogy a reiki 2-t is elvégezze, mert látták a hasznát, és különösen vonzó, hogy a kezelés koncentráltabb, erősebb tud lenni, ezért rövidebb időt vesz igénybe, és távból is tudjuk kezelni, befolyásolni kutyáinkat, ami különösen nagy előny!

IMG_4099Dr.Juharos Ágota orvos, az Alapítvány vezetőségi tagja, terápiás kutya kiképző eleve szimpatizál az alternatív gyógymódokkal, és igyekszik minden módszert megismerni, amivel a tanítás módszereit bővíteni, eredményesebbé tenni lehet, így kapva kapott az ötleten. Reméljük, ez majd a bemutatókon is meg fog látszani!

Ezen az oldalon folyamatosan teszek majd kiegészítéseket a tapasztalatokról.

Kecskemét, 2017. február 25.

Sz. Mikus Edit